Ki is Háry Ildikó? 

A szegedi JGYTF, orosz-testnevelés szakon szereztem az alap diplomámat. Pár évet eltöltöttem az oktásban, de mivel nagyon távol állt a porosz oktatási rendszer az én elképzelésemtől, ezért gyorsan pálya elhagyó lettem.

A munkám mellet különböző helyi, lokális médiákban dolgoztam, mint hírszerkesztő, szerkesztő-riporter, főleg egészséggel és életvezetéssel kapcsolatos témákat vittem.

A negyedik gyermekem születése után, miközben otthon voltam, gondoltam, hogy szeretném a továbbiakban a munkámat egy elkötelezett hivatásnak szentelni és az a segítő szakma. Ennek érdekében másoddiplomás képzés keretén belül elvégeztem, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Kar Mentálhigiénés segítő szakember szakot, majd ezt követően a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán Iskolai szociális munkás szakirányú diplomát szereztem.

Ez után elhelyezkedtem el a székesfehérvári Alba Bástya Család és Gyermekjóléti Központ Óvodai és Iskolai szociális segítő egységénél, mint segítő szakember. Itt lehetőségem van, hogy nagy gyakorlati tapasztalatot szerezzek minden féle korosztályú páciensek körében, hisz 3 éves kortól 20 éves korú, összesen 2000 gyermek, fiatal tartozik hozzám, illetve a hozzájuk tartozó családok, szülök, illetve az intézményekben dolgozó pedagógusok.

Természetesen nagyon gyorsan tisztában lettem azzal a ténnyel, hogy a gyermek, diák tünet hordozó és gyakorlatilag mindenkor a család, vagy éppen annak hiánya vagy benne rejlő problémák az igazi okozói a helyzetnek. Meggyőződésem, hogy ha otthon meleg szeretetteljes légkör veszi körül a gyermeket és a szülök, együtt élő társak megfelelő pozitív érzelmi töltettel működnek, akkor nagyon könnyen átjut a gyermek az úgynevezett normatív-fejlődési szakaszokon, mint például a serdülő kori krízisek, ifjúkori krízisek, stb. Ezt felismerve elvégeztem dr. Mészáros Ádám párkapcsolati tanácsadó által vezetett párkapcsolati tanácsadó képzést, ahol is, „Face to face” tréner, előadó lettem. Nagy hasznát veszem ennek a munkám során, hisz akinek rendben van a magánélete, az tud igazán sikeres lenni az élet többi területén is.

További tanfolyamaim:

Megoldásközpontú Mediátor

(Budapesti Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztály)

Gyermek-ifjúsági önismereti csoportvezető tréner

(Vadaskert Alapítvány)

Vallom, hogy az esetek jelentős többségében, könnyebb a meglévő, félresiklott kapcsolatunkat helyre hozni, mint egy újabb párkapcsolatot kialakítani. Ehhez különböző módszereket hívtam segítségül, tanultam ki és sikerrel alkalmazom, mind a párkapcsolati tanácsadás, segítő beszélgetés illetve a mediáció során.

Célom, ezeknek az ismereteknek az átadása, konkrét, gyakorlatias program, hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben, kapcsolatainkban.

Második éve Székesfehérváron a Be-Mental (www.be-mental.hu) vállalkozásomon belül várom a hozzám fordulókat.

Mivel fordulhat hozzám?

Párkapcsolati tanácsadás

1,5 – 2 órás intervallum, mely tartalmazza a probléma feltérképezését, mindkét fél nézőpontjainak meghallgatása, a stratégia kiválasztása, pontos menetrend kialakítása, hasznos, gyakorlati tanácsadás a következő időpontig feladatok kiosztása.

  • kommunikáció hiánya
  • eltávolodás
  • konfliktus kezelés
  • intimitás hiánya
  • megcsalás
  • elfejlődés
  • egyéb

Segítő beszélgetés

Egy olyan támogatást kínálok, amely során erősségeidre, értékeidre támaszkodva, közös gondolkodással segítek magánéleti, karrier vagy munkahelyi célod elérésében. A személyre szabott beszélgetés során segítem önmegvalósításodat, önértékelésed helyreállítását, megtalálni szereped, helyed a világban, újra visszatalálni önmagadhoz.

  • egyéni esetkezelés
  • kamasz-panasz

Megoldásközpontú mediáció

2 – 3 órás intervallum, mely során feltárjuk a konfliktus okát, lefektetjük a szabályokat, megfogalmazzuk, ki mit vár el pontosan a mediációtól, megtaláljuk a közös metszéspontot és megtaláljuk a konfliktus feloldásának módját. Az esetek nagy részében egyszeri alkalom elegendő ennél a típusú mediációnál.

  • párkapcsolati
  • munkahelyi
  • iskolai
  • kamasz-szülő

Ars poeticám a következő:

„Csak miután tökéletesen megtanultad szeretni önmagadat, nos, akkor tudsz szeretni igazán másokat.”

/Robin Sharma/

Média megjelenések:

fmc.hu – „Hogyan ne őrülj meg a négy fal között?” (2020.03.28)

Háry Ildikó

Háry Ildikó – Mentálhigiénés szakember, mentor

Kérjen időpontot a +36 70 601 1553-es telefonszámon,

vagy e-mailen: hary.ildi@drteam.hu

Kattintson ide az árlista megtekintéséhez!