Meddőség

Mára már közhely, hogy a jóléti társadalmakban az utóbbi időben rohamosan emelkedik az úgynevezett civilizációs betegségek előfordulása, így a meddőség is. Az elhízás, a cukorbetegség, a szív és érrendszeri megbetegedések, a különböző emésztőrendszeri problémák mellett ide sorolhatjuk, a sajnos egyre gyakrabban jelentkező meddőséget is. Egyre több párnak áll boldogulásuk útjában ez a probléma, annak ellenére, hogy néhány évtizede még teljesen természetes dolog volt a fiatalok egybekelését követő gyermekáldás.

Sajnos ez most már közel sincs így, és ebben vitathatatlan a modern életkörülmények szerepe. Ha tehát valaki nem szeretne belenyugodni, hogy a várva várt gyermekáldás elmarad, mindenképp saját kezébe kell vennie a sorsát. Ez természetesen nem az orvosi kezelés helyett értendő. Semmiképp nem szabad kihagyni az előírt vizsgálatokat, hogy a meddőség valódi okára fény derüljön, de ilyenkor mindenképp az egészségtudatos életmódnak kell kiemelt szerephez jutnia. Ha úgy döntünk, hogy nem adjuk fel, és felvesszük a küzdelmet a meddőség ellen, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, ami a megoldáshoz közelebb visz.

Mivel a huszadik század embere nagyon gyakran úgymond a minőségi éhezés áldozata, a holisztikus terápiáknak mindenképp helyet kell adni a meddőség kezelése során. Hiszen nagyon gyakran rejtett inzulinrezisztencia, elhízás, vagy a hormonrendszer zavara áll a problémák hátterében. Ezekben az esetekben a megfelelő étrend kialakítása, valamint a személyre szabott gyógynövény-terápia kulcsfontosságú lehet. A táplálkozásnak, valamint a gyógynövényeknek mind fontos, ha nem a legfontosabb szerep jut a helyes életmód kialakítása során.

A táplálkozáson kívül, nagyon gyakran a mozgásszegény életmód is közrejátszik a civilizációs betegségek, valamint a meddőség kialakulásában. A kismedence megfelelő nyirokkeringése, vérellátása elengedhetetlen az alhasi, a nemi szervek kifogástalan működéséhez. Ezek serkentése akkor is előnyös lehet, ha a hasi ultrahang nem mutat semmilyen kóros elváltozást. Ennek mind a reflexológia, mind a test és fülakupunktúra kiváló eszköze lehet, melyek közelebb vihetnek a várva várt gyermekáldás eléréséhez.