Ki is Lengyel-Gulyás Lívia?

gyógytornász, nyirokterapeuta

Gyógytornász – fizioterapeuta diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem 2014-ben, majd Hévízen kezdtem pályafutásomat, melyet Zalaegerszegen folytattam, majd Budapestre költöztem.

Különböző reumatológiai, neurológiai, ortopédiai és traumatológiai esetek kezelésével, valamint műtétek utáni rehabilitációval is foglalkozom. Nagy tapasztalatra tettem szert a gerincet (nyak, hát, derék), valamint az alsó végtagot érintő problémák kezelésében és csípő, illetve térdműtétek utáni rehabilitációban.

A mozgásszervi problémák kezelésére szolgáló továbbképzések elvégzése mellett elsajátítottam a komplex fizikális ödématerápiát, így nyiroködémás páciensek ellátásával is foglalkozom, mely az idő során szívügyemmé vált, hiszen az ő folyamatos kezelésük elengedhetetlen életminőségük javításához. Ezen a területen is széleskörű tapasztalatot nyertem, különösen az onkológiai esetek kezelésében és rehabilitálásában.

Fontosnak tartom, hogy folyamatosan részt vegyek különböző szakmai továbbképzéseken, hogy a hozzám forduló pácienseket egészben, holisztikus szemlélettel, ne csak fizikai síkon segítsem a gyógyulás útján. Ehhez elengedhetetlennek tartom a közös célkitűzést, melynek eléréséhez egyénre szabott és aktuális állapotnak megfelelő kezelési tervet alakítok ki, célzott terápiát valamint többféle módszert alkalmazok. A hosszú távú siker érdekében segítek a gyógytorna utáni időszak megtervezésében, így hosszú távon megőrizhetővé téve az egészséget.

Továbbképzések:

  • Cranicosacralis terapeuta képzés 1. szint, Upledger Institute Hungary
  • Funkcionális vizsgálat, avagy „up to date” gyorstesztek a mindennapokra
  • A fascia technika helye az orvosi rehabilitációban
  • Mechanikai Diagnózis és Terápia a Lumbális Gerincen „A” kurzus
  • Ízületi és lágyrész mobilizáció Dr. Terrier szerint II. és III.
  • SMR tanfolyam
  • Földi-féle Komplex Fizikális Ödématerápia
  • Ízületi és lágyrész mobilizáció Dr. Terrier szerint I.
  • Függesztéses technikák alkalmazása a rehabilitációban I/A és I/B
  • A kerekes székes életmód oktatása a rehabilitációban
  • Medical Taping Concept és Kinesio Tape
  • Craniosacralis terápia – Touching The Brain (CTTB1) – Upledger Institute Hungary
  • Craniosaclaris terapeuta képzés 2. szint – Upledger Institute Hungary
  • FDM 1-2-3
Lengyel-Gulyás Lívia

Lengyel-Gulyás Lívia – gyógytornász, nyirokterapeuta

Jelenleg szülési szabadságon vagyok, ezért telefonhívását nem tudom fogadni, de ha bármilyen kérdése van, a gulyas.livia@drteam.hu e-mail címen szívesen válaszolok.

 

Kattintson ide az árlista megtekintéséhez!

Az alábbi panaszok esetén tudok segíteni Önnek

Nyiroködéma

…nyiroködémája van

fejfájás-migrén

…fáj a feje

fáj a dereka

…fáj a dereka vagy a háta

izomfájdalmak gyötrik

…izomfájdalmak gyötrik

…csípője, térde, válla fáj

Zsibbadás

…zsibbadást érez

Sérülés

…sérülés vagy csonttörés után